depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Lemezkritikák
Hirdetés
subHuman – ALÁRENDELT SZEREPBEN…

Hatévnyi kihagyás után jelenik meg a Depeche Mode-ból már 12 éve kilépett Alan Wilder Subhuman (Alárendelt) címre keresztelt, sorrendben hatodik szólólemeze.





Az egykori „DM-hangfelelős” Recoil fedőnevű szólóprojektje 1988 óta folyamatosan sodorja mind mélyebbre és mélyebbre hallgatóját az emberi lélek kimeríthetetlen mélységeibe. A legeslegelső próbálkozás még egy kész hangmintákból összeollózott, kétszer bő tizenöt perces alkotás volt, mely szokatlansága és (felületesen vizsgálva) összefüggéstelensége ellenére is olyan erővel bír, amely az évek során mit sem vesztett az intenzitásából. A második lemezt még az első továbbfejlesztésének is felfoghatjuk, aztán viszont éles váltás következik, mert az 1992-es Bloodline-on Wilder a színtiszta rockot, az egészen a gyökerekig visszanyúló bluest ruházza fel a maga sajátságos elektronikus öltözetével, egy kőkemény EBM-számmal tiszteleg a nagy inspirátornak tekintett Kraftwerk előtt, és először ekkor kapnak főszerepet a női vokálok is. Az album szép lezárása egy olyan időszaknak, amikor már elkészült a Violator, és javában érlelődik a Songs Of Faith And Devotion.

Mivel Wilder 1995-ben otthagyta anyacsapatát, sosem tudhatjuk meg, milyen is lett volna a következő Depeche Mode-album, azt azonban talán borítékolhatjuk, hogy azt minden valószínűség szerint nem az Ultra és az Unsound Methods keverékeként jellemeztük volna. 1997-től kezdve már végképp nincs értelme összehasonlítanunk a két „csapat” aktuális munkáit: Martin Gore vezetésével a DM éppen önmaga „összekanalazásán” fáradozik (tegyük hozzá, hogy mindezt remek arányérzékkel és egy nagyszerűen kiválasztott producer segítségével viszik sikerre), Wilder pedig a lélek más, addig ismeretlen sarkait, rejtett zugait akarja a nagyközönség elé tárni.

A teljes stílusváltással felérő, újszerű önmagát megmutató negyedik albuma akkorát robban a gyanútlan közönség és a kritikusok berkeiben, hogy az kisebb földindulással ér fel. Wilder, miután közismerten hadilábon áll a szövegírással, végrehajtja ugyanazt a truvájt, mint volt társai, csak ő éppen nem producert, hanem külsős szerzőket von be saját produkciójába, akik felett ugyan teljes ellenőrzést gyakorol (innen fakad a talán nem túl hízelgő control freak [mindent ellenőrzés alatt tartó] becenév), ám bizonyos keretek között mégis szabad kezet biztosít nekik. Szerzőtársai azzal a meglepetéssel szolgálnak neki, hogy lényegében „kiírják” a fejéből azokat a gondolatokat, melyekre ő magától nem képes, illetve olyan eseményeket, jelenségeket és emberi jellemvonásokat hoznak fel lehetséges témákként, melyek Wildernél kedvező fogadtatásra találnak. Az énekeseket tekintve a „tech-guru” még kicsit óvatos: régi emberei mellett kevés újjal áll le dolgozni, azok is kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek az átlag zenehallgatók előtt. E szimbiózis révén az avantgardizmus és a performance beszivárog a Wildernél hagyományos-klasszikus értelemben nem létező kottasorok közé; a költő, az énekes és az áthatolhatatlan zenei szövet megalkotója sikolyból, zajból és feszes dob-basszus kettősökből épít 6-7 perces „dalokat” (az idézőjel indokolt, hiszen ezen alkotások már nem a jól megszokott verze-refrén verze-refrén szerkezet szerint komponáltak). A megszokottságot éppen ez a szokatlan arány ellensúlyozza: a minden nap hallott, a szokásos bántaná a fülünket a korong hallgatása közben. A számok között már nem lehet és nem is szabad éles határvonalat húzni: a filmzenéket kilószámra faló Wilder létrehozza a maga kis végtelenített történetéhez illő, semmivel és senkivel össze nem téveszthető aláfestő zenéjét. Stílusát elég nehezen lehetne kategóriába sorolni, mondjuk azt, hogy kb. hip-hoppal kevert gospel találóan jellemzi a Recoil legfontosabb lemezét, melyen Wilder emberi sorsokat önt szokatlan formába.

Három évvel később tovább egyszerűsödik, tisztul a kép: egyetlen történet van, az éppen a halálba zuhanni készülő pilóta emlékképeinek iszonyú rohanása két énekbeszéd-előadó szavaival tolmácsolva. A történet és annak minél tökéletesebb megvalósítása olyan magasra teszi Wildernél a mércét, hogy az általánosságban vett „zenének” minimális szerep jut, a mindenen elhatalmasodó ritmus és zajok elegye ugyan alulmarad a fájdalmasan hasító ember hangokkal szemben, azonban minden mást maga alá gyűr. A szép futamoknak és a kiművelt női vokáloknak percnyi rövidségű mozgásterek maradnak, aztán e különös szenvedés- és fájdalomvilág újra az előtérbe tolakszik. A 2000-ben kiadott Liquid az Unsound Methods által kitaposott ösvényt szélesíti, ami azzal is jár, hogy tulajdonképpeni zene híján hangzásában nem hoz akkora változást, mint tette az egyes lemezek között, viszont a tízszámos lélekmetszés egyre precízebbé válik, ahogyan az utolsó pillanatok alatt lepergő teljes élet rövidségét szinte másodpercre pontosan egy órássá nyújtja.

Megtorpanás? Önismétlés? Alkotói „válság”?

A lemez keletkezésének körülményeit ismerve ezek felesleges kérdések. Ennek a korongnak meg kellett születnie, mert a poszttraumás sokkot oldani kell valamivel; őrülettel, tombolással, alkohollal, droggal, bármivel, csak hasson… A fel nem dolgozott, ki nem adott stressz és fájdalom csendben pusztít el bennünket.



Illusztráció

Azért engedtem ennyire bő lére legújabb alkotásának előzményeit, mert Wilder munkásságát egészen eddig lineárisnak tartottam; egy pragmatikus, „A-ból B-be akarok eljutni” típusú ember racionális döntéseinek eredményének. Amit csinál, az akár a kirakós: már egyetlen darab hiányában sem állítható össze a teljes kép.
Meglehetős elbizakodottságról és nagyképűségről tennék tanúbizonyságot, ha az óvatos pedzegetésen kívül mással is próbálkoznék, de az első hallás után azt kell mondanom, hogy Wilder hat év elteltével is következetesen kitart korábbi elképzelései mellett. Ahogyan a folyamatosan napvilágra kerülő Kérdezz-Felelek!-ből (is) kiderül, innovativitása mellett Wilder konzervatív egy pasas: ragaszkodik a jól bevált dolgokhoz, munkamódszerekhez. Nem tudom eldönteni, hogy ez most elősegíti-e vagy inkább hátráltatja őt az eggyel feljebb szintre kapaszkodásban…? Kicsit az az érzésem támadt, hogy az elmúlt tíz évben kevesebb dolog történt a Recoil háza táján, mint azt szerettük volna. Wilder kiszámíthatatlan, sosem lehet tudni, zeneileg merre fordul majd. Ezért annyira furcsa, hogy minden új technikai elem ellenére a Subhuman inkább egy végletekig „polírozott”, újra „meghatározott” Liquidnek tűnik, mintsem egy újabb öles előrelépésnek. A mindent meghatározó képiesség, a moziszerűség változatlanul az album sajátja, és tulajdonképpen az alaphangulat sem tér el sokban a korábbi két lemezen megszokottaktól, talán csak annyiban, hogy ezúttal nem a gospel, hanem a blues kapott nagyobb szerepet.

Mint tudjuk, a szubjektivitás nem mércéje semminek sem, de számomra az jelenti a legnagyobb „csalódást” a Subhumanben, hogy Wilder a depeses időkben készült számokhoz (!!) nyúl vissza hangmintákért – egészen pontosan a második szám, az Allelujah első harmadának kellemes lebegést keltő hangjai keverednek az In Your Room kezdő futamaival, de van itt részlet a brilliáns Strange Hours mindent kitöltő, Diamada Galás énekelte szólamából és ugyanezen szám földöntúli, állati kaparászását idéző effektjéből is, majd övön aluli ütésként érhet bennünket, hogy a Backsliderben a tíz évvel korábbi Drifting egyik sora hangzik el. Az is igaz, hogy az Allelujah ambientes lassúsága és Carla Trevaskis visszhangosított éneke remekül passzol egymáshoz – viszont hasonló vagy még színvonalasabb dalokkal eddig is le voltunk látva. Ugyanilyen mélyről törő dolgokat művelt Geoff Smith is a 15 Wild Decembers című lemezen (érdemes meghallgatni róla a Six Wings [Blissout] c. szerzeményt). Kétségtelenül az Allelujah a legkönnyebben befogadható, a leginkább „révületbe ejtő” tétel a mostani dalok közül.
A lemez másik közreműködője Joe Richardson blues-zenész, akinek hangja meglehetősen emlékeztet az egykori Golden Gate Jubilee Quartet énekesének tónusára. Akkora a hasonlóság , hogy a Prey akár a Jezebel egyenes folytatása is lehetne.

Wilder mindenre kiterjedő igényessége és aprólékossága közismert: ami a látványt illeti, az Intro kötelékébe tartozó Michael Williams el is kényeztetett bennünket, főleg a Liquidhez kreált látvánnyal. A napvilágot látott tervek alapján a Subhuman ehhez képest még a kanyarban sincs. Az első, aztán a sokadik ránézésre sem veheti fel a versenyt elődeivel, talán ezért is akartuk azt hinni, hogy egy autóval átszúrt nő a maga értelmezhetetlen trivialitása mellett sem kerülhet fel egy Recoil-kiadvány borítójára. De felkerült… Eltűnt a jól megszokott négyzetbe zárt, groteszk típusú betűvel írt védjegy-név, helyette kaptunk egy olyan reklámbetűt, mely a 80-as évek IPM-jeiben simán elment volna, na de itt…? A kislemezre szánt Prey borítójával pedig addig sikerült fokozni az autó és a nő találkozásának látványát, míg az első pillantásra egy tehén képe nem ugrik be…

A Recoil-szerzemények sosem arról volt híresek, hogy már az első lejátszás alkalmával fene nagyon kitárulkoznának a hallgatója előtt – ez most sincsen másképp, ráadásul még a szövegeket sem ismerhetjük. Wilder önmagát is vasszigorral fegyelmezi, ami minden bizonnyal nem esik túlságosan nehezére, hiszen jellemének egyik alapvető vonásáról van szó. Ahogy szépen mind többet és többet tudunk majd meg legújabb munkájáról (melynek forrásául a kétnaponta újabb elemmel bővülő Q+A-sorozat, valamint a remélhetőleg hamarosan beélesítendő hivatalos honlap szolgálhat), úgy válik egyre teljesebbé a kép. Egy biztosan kijelenthető: akkora újdonságban nemigen lesz részünk, mint amit az Unsound Methods jelentett a Bloodline után…





Kapcsolódó anyagok:
CHROME – a magyar Recoil-portál


   
   

   

2007.05.24. 00:56 | Kucced | 20695 Olvasás | 0 Hozzászólás | Nyomtatás
 

Itt még nincsenek hozzászólások.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned, ezt a belépési oldalon megteheted. Amennyiben még nem regisztráltál azt a regisztrációs oldalon tudod elvégezni.


You must be logged to post comments, You can enter on the login page. If You're not registered yet, You can do so on the registration page.
Játssz és nyerj DEPECHE MODE koncertjegyet!
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
FREESTATE.hu ©