depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Kiadványok
Hirdetés
SOME GREAT REWARD REMASTERS / Feliratok

„Szakadatlanul” ontjuk rátok az újabb és újabb olvasni- és néznivalókat… A második sorozat második részéhez, a Some Great Reward gyűjtői kiadásához készült 29 perces dokumentumfilm feliratainak magyar nyelvű fordítását olvashatjátok. Akárcsak korábban, most is igyekeztünk képi illusztrációinkkal bemutatni a filmben szereplő, depeCHe MODE-hoz közeli személyeket is. Letöltéseink közt megtalálható lesz e rövidfilm eredeti angol és az általunk készített magyar felirata is. Reméljük, ezzel sokaknak még élvezhetőbbé tudjuk tenni e remek dokumentumfilmeket.
— Faith —

Illusztráció

DANIEL MILLER ELŐSZAVA A CD/DVD-KIADÁSHOZ
A Some Great Reward dalai közül elsőként a People Are People-t rögzítettük. Tulajdonképpen már hónapokkal a lemez felvételi munkálatainak megkezdése előtt készen voltunk vele, mert a köztes, a két egymást követő album megjelenése közötti időszak „kitöltésére” szántuk – régen az együttesek sokkal több kislemezt jelentettek meg, és azokat sokkal komolyabban is vették. Alannel már dolgozgattunk egy kicsit a hangzásán, gondosan ügyelve arra, hogy ne legyen túl „könnyed” a végeredmény, mert a dallama nagyon fülbemászó volt, mi pedig mindig tudatosan csavarintottunk egyet a végleges hangzáson.
Amikor megérkeztünk a berlini Hansába, tisztán emlékszem, hogy nagyon jó hangulat uralkodott négyük között. A tényleges munka megkezdése előtt egy nappal meglátogattuk a stúdiót, hogy legyen időnk minden kütyüt beüzemelni, s mindannyiuknak legyen elég ideje „hozzászokni” a ránk váró kemény munka gondolatához – Martin, Dave, Fletch és Alan mellett Gareth Jonesnak is… Az ezt követő pár napban minden ment, mint a karikacsapás, részben azért, mert csak a legjobbnak tartott dalokkal foglalkoztunk, s azért is, mert mindenkiben buzgott a tettvágy. Nagyon kellemes hangulatban volt szerencsénk dolgozni.
A People Are People az addigi legnagyobb sikert hozta: a negyedik helyig jutott Nagy-Britanniában, az amerikai Billboard-listán pedig a 13. lett. Amerikában ez volt első igazi „slágerük”, amely egyben utat is vágott nekik, hiszen az alternatív rádióadók után a popzenei csatornák is játszani kezdték a számaikat. Nagyon izgalmas dolgok történtek akkoriban…
A Some Great Reward könnyen befogadható, de a hangzást tekintve egyre bonyolultabb számokból állt, s mi is szükségét éreztük a fejlődésnek – ez mindig is alapvető vonása volt a Depeche Mode-nak. A technológiai fejlődéssel lépést tartva igyekeztünk mind jobban kihasználni annak minden új vívmányát. Jobb, ha az embernek van egy ötlete, melyet a technika révén tökéletesíthet, de az is gyakran megesik, hogy a műszaki lehetőségek sugallnak újabb és újabb ötleteket. Mindkét módszerrel szép eredményeket lehet elérni. Akkoriban nem sokan próbálkoztak a mintavételezéssel. Amikor bekapcsoltad a gépet, olyan érzésed támadt, mintha egy üres papírlapokból álló referenciakönyvet lapozgattál volna… Minden egyes ötleted „forradalmian” újnak számított, ami roppant egészséges, hiszen csak a fantáziádon múlott, mit is tudsz kihozni magadból…
Még csak 1984 első hónapjait írtuk, amikor az észak-londoni Highburyben található, Music Works nevű helyen nekiláttunk a Some Great Rewardnak. Martin nagy rajongója az Arsenal focicsapatának, így tisztára otthon érezhette magát… Mind újabb és újabb felvételi eljárásokkal próbálkozhattunk, tehát szükségünk volt egy helyre, ahol magunkat és a felszerelésünket „elszállásolhattuk”. Úgy terveztük, hogy az albumot Londonban vesszük fel, s majd Berlinben véglegesítjük a hangzását, de mint már annyiszor, most is képtelenek voltunk tartani a korábban kitűzött határidőket, ezért végül a felvételek nagy részét is a Hansánál készítettük el.
A Master And Servanttel nagyon meggyűlt a bajunk. Állati bonyolult dal kerekedett belőle, de ahhoz túlságosan is fontos volt, hogy csak úgy „összecsapjuk”, hiszen a People Are People után ezt a dalt szántuk a következő kislemez A-oldalára. 24 sávból állt, és még sohasem dolgoztunk egyszerre ennyi csatornával – ennek megfelelően kétszer vagy háromszor kellett nekifutnunk, hogy egyszer befejezzük… Mindegyik dal legalább tíz különböző hangsávból áll, és a Depeche-t inkább ez a „lineáris építkezés” jellemezte.
A Hansában párhuzamosan dolgoztunk a Killing Joke-kal, s ők be is néztek hozzánk, hogy meglessék, mi mit hogyan csinálunk. Egyik nap, amikor a Blasphemous Rumourst kevertük, majdnem késhegyre menő vita robbant ki közöttük amiatt, hogy egy elborult hangulatú versszak és egy dallamos refrén vajon eléggé indokolja-e a végleges hangszerelést…? Úgy tűnt, nagy hatást tett rájuk a dal.
Amikor már biztosra vettük, hogy nekiláthatunk az album keverésének, kibéreltünk egy hatalmas Hansa-termet. A keverőteremből küldözgettünk a hangjainkat a hatalmas erősítőrendszerre, melynek a hangerejét csutkáig tekertük, majd a felerősített jelekkel láttunk neki a munkának. Néhány hang a lépcsőház és a liftakna akusztikájának köszönhetően vált különlegessé. Állítólag Martin egy szál semmiben énekelte fel a Somebodyt… Az épületnek is fontos szerep jutott a felvételekkor. Minden szint csak úgy „okádta” magából a különböző hangokat. Nagyon termékeny időszak volt…
A következő kislemezre a Master And Servantet szántuk. A végleges formáját Londonban nyerte el, míg mi még mindig Berlinben tanyáztunk. Amikor megkaptuk a véglegesnek szánt változatot, lerongyoltunk a kedvenc klubunkba, és megkértük az ottani DJ-t, játssza már le, hadd halljuk, hogy szól. Legnagyobb meglepetésünkre azt kellett hallanunk, hogy az utolsó versszak és a szám vége közti részben valamit nem hallunk: egy pergődobsáv valahogy „kimaradt” a keverésből… Bár egy ilyen hiba nagy baklövésnek számított, s újra is akartuk kevertetni, végül is változatlanul hagytuk, mert így is jól szólt…
Nagy-Britanniában az ötödik helyre volt jó ez az album; egészen addig ilyen jó helyezést nem is ért el egyetlen lemezük sem. Bár a Master And Servantet közel sem szerették meg annyira az emberek, mint a People Are People-t, a második kislemez félreérthetetlenül megmutatta, merre is tart az együttes, s miről is szól tulajdonképpen a Depeche Mode. A People Are People egy időszak záróakkordja, a Master And Servant pedig egy következő szakasz nyitányaként fogható fel.




DAVE GAHAN: Elhatároztuk, hogy ezúttal valahol máshol vesszük fel a lemezt. Tudtuk, hogy… éppen ideje már valami újat kipróbálni… Nagyon vonzott bennünket, hogy egy másik országba mehetünk dolgozni, s tudod, Németország mindig is tetszett nekünk.



MARTIN GORE: Nyugat-Berlin zárt világa tele volt érdekes emberekkel.


ANDY FLETCHER: Egy élettől pezsgő helyen akartuk felvenni a lemezt, nem egy döglött halra emlékeztető városban, mint London…



ALAN WILDER: Azzal együtt, hogy rengeteget turnéztunk, sokat voltunk úton, egészen más érzés volt így nekikezdeni a felvételek rögzítésének.


DAVE HENDERSON [zenei szakújságíró]: Azt hiszem, sokan hallottak ilyen történeteket: a zenészek, akik Berlinbe utaztak, remek lemezeket készítettek, a művészek pedig nagyszerű alkotásokat hoztak létre. Amíg nem látogattál el a korbeli Berlinbe, nem is fogtad fel, micsoda kreativitás jellemzi ezt a helyet; mennyire izgalmas és egyben bizarr város… A Fal még állt. Elképzelhetetlen dolgok történtek. Mindezekről olvashattál, de amikor ott voltál, az jutott eszedbe: „Ez itt a valóság, ez egy gyászos, kísérteties hely…” Nem azt mondom, hogy egy az egyben a Szárnyas fejvadász hangulatát idézte, de amikor ott jártam, éppen zuhogott az eső...



DANIEL MILLER: Mivel ugyanott dolgoztunk, ugyanott laktunk, ezért együtt is jártunk el.



ANDY FLETCHER: Őrületes helyzetbe csöppentünk… Még mindig nagyon fiatalok voltunk. Velünk nem voltak olyan tartózkodóak, mint másokkal.



DAVE GAHAN: Már maga az ötlet, hogy a Hansában fogunk dolgozni, ahol David Bowie és Iggy Pop is „lemezelt” – akiket mi iszonyúan imádtunk –, nos, az maga volt a…. Rendesen eluralkodott rajtunk a csordaszellem. Mi négyen az egész világ ellen…:-)


WALTER FARBER[rádiós promoter]: Berlin ezen része intim magányt kínált, hiszen a Fal körülvett bennünket. A nyugat-berliniek olyan kevesen voltak, hogy szinte mindenki ismerte a másikat. Az éjszakai klubokban többé-kevésbé mindig ugyanazokkal az arcokkal lehetett találkozni. Akkoriban Berlin nagyon egyedi, vidám hely volt.


DAN SILVER[koncertszervező]: Szinte természetesnek hatott, hogy nagy sikerük volt Németországban. Martin éppen egy német lánynak csapta a szelet, s ő maga is folyékonyan beszélt németül. Minden tökéletesen passzolt…



MARTIN GORE: Abban az időben Berlin nagyon furcsa hely volt. Valami egészen különleges atmoszférával bírt. Azt hiszem, ha a lemezt mégis Londonban vesszük fel, a hangzása akkor sem lett volna teljesen más.


DANIEL MILLER: Egy kicsit Steve Reich módjára mindennel foglalkoztunk: a gépekkel, a zenével és a „körítéssel”... (2006-ban épp’ hetvenéves Amerika legnagyobb élő zeneszerzője, Steve Reich, aki alapjaiban változtatta meg a kortárs komolyzenét a nyugati klasszikus kultúra és a dzsessz ötvözésével. – a ford.) Úgy értem, hogy én már évek óta ebben éltem, de a fiúk még csak most kezdtek el igazán kóstolgatni. Alanre nagy hatást gyakorolt Philip Glass zenéje… Ezek kisebb-nagyobb mértékben mind hatással voltak a készülő anyagra.


GARETH JONES [producer]: Egyszerűen erőtől duzzadónak kellett lennie, mert ilyennek akartuk hallani. Ütős, súlyos, gazdag hangzású lemezt akartunk készíteni. Akkoriban az Einstürzende Neubautennel dolgoztam Berlinben ők a zenében fémzörejeket is használó együttesek legelső követei közé tartoznak. Eszemben sincs leszólni a munkájukat. Szeretem a szövegeiket, és a srácokkal is jóban vagyok, de a zenéjük nagyrészt abból állt, hogy találomra kiválasztott tárgyakat püföltek, majd az így keltett zajokat mikrofonok segítségével rögzítették és játszották vissza. Mi pontosan ugyanezzel próbálkoztunk a Construction Time Again idején, csak éppen nem ismertük az Einstürzende Neubautent. Akkor találkoztam velük ismét Berlinben, amikor nekiálltunk a Some Great Rewardnak, és már elkészültem a Halber Mensch című anyagukkal. Életem meghatározó időszaka volt…. Én vezettem be a Neubauten tagjait a hangfeldolgozás és a mintavételezés rejtelmeibe, és a velük való munka során szerzett tapasztalataimat felhasználva képes voltam még izgalmasabbá tenni a DM által kitalált hangokat, dallamokat és aláfestő elemeket. Igen, sok közös van a kettejük munkásságában.



DAVE GAHAN: A technológia rohamtempóban fejlődött, és mi ezzel lépést tartva használtuk a vívmányait. A gondolat, hogy még eddig nem hallott hangokat hozhatunk létre, igencsak kedvünkre volt. ...és benne volt a levegőben, hogy egy jól sikerült hang vagy effekt meghatározhatja, hogyan szóljon a kész dal.



MARTIN GORE: Daniel vett egy Synclaviert, amivel egészen új dolgokat lehetett művelni. ...nem mellékesen a mintavételezés is könnyebbé vált.


ALAN WILDER: Nem trendi vagy „okos” hangzású zenével akartunk előrukkolni. Bennünket egyszerűen a körülöttünk lévő tárgyak által kelthető hangok érdekeltek, s azt mondtuk: „Vegyünk belőlük hangmintát!” Ilyenkor leginkább egy fémes csörömpölés juthat eszedbe, hiszen a tárgyak ott vannak körülötted. A dolog azért nem megy ilyen gyorsan, mert ezt a mintavételezgetést a konyhában kezded, ahol is a kések, villák, ollók és egyéb eszközök keltette zajokat rögzíted.



Archív filmrészlet 1984-ből:
Martin Gore: Nos, ezt a hevenyészett ötletünket már a demóban is felhasználtuk… Itt ez a kavics, amit a virágtartóból vettem ki. Nem is ez a fontos; gurítsuk végig a kavicsot a fém ablakpárkányon. Ezt ilyen hangot ad. Arra gondoltunk, hogy ebből a zajból egy érdekes ütemet hozunk létre, ami végig ott szól majd a dalban… ...és az emberek majd táncolnak rá...
Gareth Jones: Most éppen visszajátszatod őket a Synclavierrel, igaz, Mart?
Martin Gore: Már rögzítettük a hangokat, most pedig megnézzük, hogyan is szólnak. Ez baromi jó...




DANIEL MILLER: Egy Depeche Mode-lemeznél mindig arra törekedtünk, hogy minden lehetséges dolgot kipróbáljunk. A dalok önmagukban is megállták a helyüket, nekünk annyi volt a dolgunk, hogy érdekessé, szokatlanná, és egyedivé hangszereljük őket. A lehető legtöbbet akartuk kihozni belőlük. Ebben Gareth méltó társunk volt…



ALAN WILDER: Gareth mindig is több volt egyszerű hangmérnöknél… Tobzódott az ötletekben, s nem csak arra volt képes, hogy bemikrofonozzon egy dobfelszerelést, majd azt mondja: „Játssz, én meg majd felveszem…” Sokkal durvább ötletei voltak… A Hansa négyszintes stúdió; mi a legfelső, negyedik emeleten dolgoztunk. A kettesben hatalmas felvételi teret alakítottak ki, Gareth meg egy erősítőrendszer kiépítésén törte a fejét. A négyest és a kettest iszonyú mennyiségű kábellel kötötte össze. A szólamokat, a hangokat, a zajokat „izomból”, a membránokat nem kímélve küldtük át az erősítőrendszeren…



GARETH JONES: A People Are People hangjainak, ütemének dinamikája mind-mind ezen szobáknak köszönhető. A hangok jöttek-mentek az épületben: három szinttel lejjebbről jött a basszus, a pergő hangja az elsőről, a többi dobhang egy másik szobából. Az egész épület beleremegett…



ALAN WILDER: Ez a lemez a szó szoros értelemében „nagyot” szólt. Soha „hangosabbat” nem rögzítettünk. Talán akarva-akaratlan alakult így…



DAVE HENDERSON: Szociológiai és politikai vonatkozásai mellett dallamos és könnyed hangzású volt.



GARETH JONES: Mindenki el volt ájulva, milyen nagyszerű: egy csipetnyi, a 80-as évek közepére jellemző zene. Nem állítom, hogy ez lenne Martin legjobb szerzeménye, de akkoriban telitalálatnak bizonyult… Szerintem nagyon beletrafált a közepibe… Nekem azért tetszik annyira a számhoz készült videó, mert a csatahajó látványa megteremti a zenéhez illő „ipari” környezetet,
s számomra kellően tükrözi mindazt, amit az album felvételei során a zenével ki akartunk fejezni.



DANIEL MILLER: Mintha minden gombnyomásra történt volna… Ment, mint a karikacsapás… Még el sem készültünk a végleges változattal, de már tetszett a hangzása.



ANDY FLETCHER: Jó dalnak tartottuk. Most már nem lelkesedünk annyira érte… Talán a legeslegnagyobb slágerünk, amit nem játszunk élőben.


JÜRGEN KRAMAR [a német Intercord lemezkiadó tehetségkutatásért felelős vezetője]: Nagy meglepetést okozott nekünk, annak dacára, hogy húzós dalnak számított. Könnyed szám, az üteme lenyűgöző, a dallamát pedig bárki el tudja énekelni.



WALTER FARBER: A németek azonnal értették, hogy a People Are People címe egyfajta „játék a szavakkal”. Többek között ezért is lehetett akkora sláger belőle.


NEIL FERRIS [promoter]: A People Are People-re lecsaptak a rádióadók, s nagyon hamar bekerült a rendszeresen játszott dalok közé.


CRAIG KOSTICH [a Reprise Records rangidős alelnöke]: A People Are People letaglózta a hallgatóságot. A rasszizmusról, a szexközpontúságról és a másik elfogásáról szólt. Azt hiszem, akkoriban a menő rádióadók nagyon is fogékonyak voltak az ilyen témákra.



JÜRGEN KRAMAR: Nagyon meglepődtünk, hogy ekkora sláger lett belőle. A People Are People-t nyugodtan nevezhetjük megaslágernek…


Archív filmrészlet 1984-ből:
Martin Gore: Csak nem interjút akarsz készíteni…?!
Gareth Jones: Próbálj meg egyszerre játszani és beszélni is…
Martin Gore: Éppen egy szólamot játszok fel a dalszerkesztőbe… Én játszom, de nem igazán megy ez nekem…




MARTIN GORE: A Lie To Me… Nem tudom, sikerült-e a lehető legjobb változatát rögzítenünk… Nagyon szeretem azt a dalt…



DANIEL MILLER: Szerintem az akkori számai közül a Lie To Me volt Martin egyik legjobb dala. Imádnivaló a hangulata.



MARTIN GORE: Egyike azon daloknak, amibe ezt az akkordváltást beleírtam, és annyira tetszett, hogy még jó pár későbbiben is előfordul… Kicsit túlzásba is vittem a használatát…



DAVE GAHAN: A Lie To Me nagyon sokáig szerepelt a koncertdalok között, s nagy-nagy kedvencem. Egyszerű és lényegretörő. El is játszadoztunk a gondolattal: „mi lenne, ha a mostani turnén újra elővennénk…?”


MARTIN GORE: Alan a Some Great Reward felvételeinek elkészítésében oroszlánrészt vállalt. Azt hiszem, ez adta meg a végső lökést. Alan gyakran még hajnali 2-3 órakor is a stúdióban ült Daniellel és Gareth-tel. Mi közben remekül éreztük magunkat valamelyik helyi csehóban vagy klubban…


Archív filmrészlet 1984-ből:
– Most meg mire várunk?
– Megpróbáljuk ismét beprogramozni a gépet…
– Megpróbáljuk sokadszorra is beprogramozni a gépet…




DANIEL MILLER: Nagyon élvezte ezt a munkát, és sohasem unt bele, mert szeretett ott ülni és figyelni, a hangokkal babrálni, mindent a helyére tenni. Ha a stúdiózásról beszélünk, Alan képes volt minden ezzel kapcsolatos munkát, feladatot elvégezni.



ALAN WILDER: Az én erősségem – mondjuk így – a hangszerelésben és a hangok előállításában rejlik:  inkább a meglévő ötletek kidolgozására és véglegesítésére vagyok alkalmas. A zeneszerzéshez nincs ennyi tehetségem… Ezért úgy döntöttem, meghagyom ezt inkább Martinnak, ő meg pont ebben jó. Nagyon termékeny zeneszerző...



DANIEL MILLER: Rengeteg pletyka kering arról, hogyan is vettük fel a Somebodyt. Annyi igaz, hogy először Dave énekelte volna, de nem igazán illett a hangjához. Vannak bizonyos dalok, melyekhez Martin énekhangja kell.



ANDY FLETCHER: Ha egy dalt Martin énekelt, annak két oka lehetett: vagy jobban szólt az ő hangján, vagy a Somebodyhoz hasonlóan intim, személyes volt.



ALAN WILDER: Tulajdonképpen ez volt az első igazán akusztikus hangszerelésű dalunk. Való igaz, hogy Martin meztelenül énekelte fel… Az ő ötlete volt… A zongorával együtt hátat fordítottam neki, s úgy játszottam el a dalt. Így is került fel a lemezre: ő meg én együtt zenélünk a kettes stúdió hatalmas termében… Ennek tiszteletére nekivetkőzött…:-)



DANIEL MILLER: Sok háttérsávot kevertünk rá a két alapszólamra. Mindegyik aszinkronban volt a másikkal, s egymásra úsztattuk őket. Az egyik elhalkult, a másik felerősödött. Ezek a zajokból álló „hanghurkok” betöltötték az egész stúdiót; volt ott utcazaj és sok más egyéb is. Mindet Berlinben rögzítettük. Nagyszerű.... Kísérletezgettünk, de fogalmunk sem volt, mi lesz belőle. Azt ugyan nem tudom, vajon Martin miként érez most a Somebodyval kapcsolatban, de szerintem csodás dal… Csavarintottunk egy nagyot a hangzásán… Mint rendesen, elcsúsztunk a határidőkkel, a bandatagok – legalábbis Dave, Martin és Flecth – meg már befizették a nyaralásukat… Mindenki nagyon ideges és feszült volt, hiszen a lemezzel nem készültünk el, közeledett a szabadságolások időszaka… a kérdés így hangzott: „Mi a frászt csináljunk…?”

 


Archív filmrészlet 1984-ből:
– Csak egy pár szót a készülő anyagról, ha kérhetnék…
– Kifutottunk az időből, pedig nem kellett rohamtempóban dolgoznunk. Azt kell mondanom, hogy fogalmam sincs, befejezzük-e valaha is…? Ennyi volt… Menjünk haza…
– Nem mehetünk nyaralni….!!
– Nyara’ni akarok…!!!! Mingyá öngyi leszek…!!




DANIEL MILLER: Képzeld el a következő helyzetet: „Te jó ég, hisz nekünk szabadságra KELL mennünk…! Sok szerencsét a befejező munkálatokhoz. Biztosan remekül megoldjátok majd… Pár hét múlva találkozunk. Na pá!” Na, mit szólsz…? Ők hárman elmentek nyaralni, mi meg befejeztük a lemez keverését.



Archív filmrészlet 1984-ből:
– ...Al?
– Nos, nagyjából így állnak a dolgok… Milyen nap van ma? Augusztus 12… A srácok már „nyara’nak”... Öt nappal ezelőtt utaztak el, közben mi pedig mindent a helyére tettünk. Időben felvettük a dal majdnem minden részét. Martinnal közben mókás dolog történt… Telexben megüzente nekünk, hogy eltűntek a csomagjai… A bőröndjei meglátogatták New Yorkot, majd Johannesburgot. Ez a büntetése, amiért a keverési munkálatok alatt lelécelt… Hallod, te kis szemét…?:-)




DANIEL MILLER: Az album mumusa – hiszen minden lemeznek van ilyenje –, már ami a befejezést illeti, a Master And Servant volt. A People Are People sikere kissé megijesztette őket. „Most mi lesz? Kezdünk nagyon populárisak lenni, Dan. Legyünk óvatosak…” Nagyon is igazuk volt, jól látták a dolgot. Tudatosan törekedtünk arra, hogy… Úgy gondoltuk, a következő kislemeznek nehezebben befogadhatónak és megint teljesen másnak kell lennie.



ALAN WILDER: Rengeteg időnk ment el ezzel a dallal – nem csak a felvételével… Eléggé összetett szám volt… Amikor végre eljutottunk a keverésig, asszem’ ráment már vagy 7 napunk…



DANIEL MILLER: Emlékszem, képtelenül hosszú ideig szarakodtunk a keveréssel…

 


Archív filmrészlet 1984-ből:
Gareth Jones: Kicsit furcsán érzem magam… Azt hiszem, képtelen vagyok folytatni… Szeretném, de nem hiszem, hogy menni fog…

 



DANIEL MILLER: Úgy rémlik, Gareth-tel az utolsó nap estéjén le sem feküdtünk. A terem padlóját elborították a szalagok csíkjai. Reggel indultunk a reptérre. Előző este kemény hóvihar tombolt, nagyon hideg volt. Akkor reggel 7-kor már három napja nem aludtam, hiszen késésben voltunk, s a végeredményt senki sem hallotta. Berendeltem őket a keverőterembe. Végighallgattuk a számot az elejétől a végéig. Az utolsó refrénnél jöttünk rá, hogy egy dobsáv hiányzik… Tíz napig tököltünk ezzel az egy számmal. Állati nehéz volt összerakni. Teljesen kiégtünk, mire végeztünk vele, erre nem vesszük észre, hogy kilőttük az egyik dobsávot… Vagy öt perce üldögéltünk és meredtünk bambán magunk elé, amikor valaki feltette a kérdést: „Na most mi legyen? Újrakeverjük…?” Mire mindannyian: „NEEE…! Úgyse veszi észre senki…”



GARETH JONES: Nos… Hogy is mondjam… Martin Berlinben lakott, szabados erkölcsű bárokba jártunk, sokat lógtunk ilyen helyeken, kicsit perverzkedtünk, ilyesmi… Fogjuk fel úgy, hogy a Master And Servant ennek popra hangszerelt lenyomata – gondolj csak a korbácshangokra, a sikításokra és arra a kedves lányra a videóban… Az egész egy kicsit… zaklatott volt… Zaklatott, de szellemes pop – gondoltuk mi…



Archív filmrészlet 1984-ből:
– Hello. Én sose borulok ki. A nyugodtságom mindennel képes dacolni… ...főleg amikor ilyen helyes emberek vesznek körül…
– Gyere, szivi…!
– Úgy is mondhatnám, hogy szoros munkakapcsolatban vagyok a fiúkkal… ...de ebbe inkább ne menjünk bele…
– Nyomasd újra, Gareth…!
– Nyomasd te, Davey…:-)




DANIEL MILLER: Ez a pillanat azért volt nagyon fontos, mert úgy érezték: ha egy People Are People-szerű dal után egy Master And Servanttel is rukkolnak elő, a rajongóik akkor is kitartóan követik majd őket, s ez nagyon fontos…



ALAN WILDER: Engem nem igazán zavart a dal szövege, s őszintén szólva az sem izgatott, hogy a közönség miként fogadja majd. Vonzó gondolat, hogy „felforgatónak” minősítenek majd… A Master And Servant és a Blasphemous Rumours miatt erre meg is volt minden esélyünk. Érdekes, hogy mennyi mindent „meg lehet etetni” az emberekkel, ha megfelelő zenei körítéssel „tálalod”...



GARETH JONES: A Blasphemous Rumours kapcsán jócskán akadt aggódnivalónk, hiszen gyerekként Fletch és Martin is rendszeresen járt a vasárnapi iskolába, szigorú vallásos nevelésben részesültek. Akkoriban viszont ez a dal olyan volt, mintha megszentségtelenítettünk volna egy templomot vagy valami hasonlót… A dalszöveg azt feszegeti, hogy az Úr tulajdonképpen becsapott bennünket, nem? Erről szól… Mindannyiunkkal megeshet, hogy valamitől rossz dologtól kell szenvednünk. Ilyenkor megfordul a fejünkben, hogy ha az Úr valóban létezik, miért hagyja, hogy rossz dolgok történjenek a barátommal, velem vagy akár a fél világgal?



DAVE GAHAN: Akkoriban már majdnem pontosan tudtuk, milyen lemezeket is akarunk készíteni. Neil kiadta az ukázt: be kell vágódnotok a Radio One-nál!



NEIL FERRIS: A problémák a Blasphemous Rumoursszal kezdődtek… Nagyon-nagyon komoly dal volt, s sokan úgy gondolták, hogy a szövege és a címe miatt nem lehet leadni a rádióban. Mi persze – sok rádióssal egyetemben – ellentétes véleményen voltunk, s ezek az emberek mindent megtettek, hogy meggyőzzék a kétkedőket.



DAVE GAHAN: A tengerentúlon, az amerikai alternatív rádiók, pl. a Long Island-i adók, a WDRE lejátszották ezt a dalt, és persze nem csak ezt az egyet…



MARTIN GORE: 1982-ben már-már leírtuk az amerikaiakat. Biztosra vettük, hogy odaát sohasem leszünk sikeresek… ...de láss csodát: 1985-ben az amerikaiak már kultikus bandának tekintettek bennünket, s egy-egy este 15 000 ember előtt léphettünk fel…



ANDY FLETCHER: Az amerikai rádióadók nagyon megváltoztak… Szinte mi voltunk az új stílus úttörői…


ANDY FRANKS [turnémenedzser]: Ha azt akartad, hogy az amerikaiak megismerjenek és megvegyék a lemezeidet, oda kellett menned, és keményen megdolgoznod a „kegyeikért”. A Music Televison akkoriban még csak gyerekcipőben járt, szóval ha nem turnéztál, nem is tudtak rólad semmit…


DARYL BAMONTE [asszisztens / turnémenedzser]: Az 1985-ös Amerika még mindig „nagy jutalomnak” számít…? Igen, nagyon régen volt…



Archív filmrészlet 1984-ből:
– Mr. Silver, csak távirati stílusban, legyen szíves…
– Minden jegy elkelt…! Így gondolta…?
– Félelmetes… Gyalázatos…
– Európa várja őket…




DAN SILVER: A koncertjeikre járó fiatalok felhívták a rádióállomásokat, és azt kérdezték: „Miért nem játszotok Depeche Mode-számokat?” Akkora nyomást gyakoroltak az adókra, hogy a 40 legmenőbb csatorna – ahol nem forgatták le a banda legutóbbi lemezét – kénytelen volt legalább az aktuális album dalait leadni.


CHRIS CARR [reklámigazgató]: Már akkor is úgy gondoltam, hogy a hangzásuk teljesen egyedi. Martin minden bizonnyal úgy érezte, hogy a gondolatait meg kell osztania a közönséggel… ...sok-sok emberrel…



DARYL BAMONTE: A Some Great Reward hallatán a régebbi rajongóik sem fordultak el tőlük, a rádiók révén még újakat is szereztek, és ekkoriban ismét előjött belőlük az a korábban rájuk oly jellemző „vakmerőség”.



DAN SILVER: Nem hiszem, hogy ezek után is tinibandaként tekintettek volna rájuk. Szerintem az emberek rájöttek, mennyire rosszul ítélték meg őket… A srácok felnőttkorba léptek.



GARETH JONES: Úgy gondoltuk, hogy az elkészült anyag igen húzósra, érdekesre és szokatlanra sikeredett. A Black Celebrationt megelőző három lemez egy zeneileg fejlődőképes együttes karrierjének egy-egy fontos állomása volt.





Kapcsolódó anyagok:
SPEAK AND SPELL REMASTERS / Feliratok
A BROKEN FRAME REMASTERS / Feliratok
CONSTRUCTION TIME AGAIN REMASTERS / Feliratok
MUSIC FOR THE MASSES REMASTERS / Feliratok
VIOLATOR REMASTERS / Feliratok
SONGS OF FAITH AND DEVOTION REMASTERS / Feliratok
HOGYAN KÉSZÜLT? The Singles 81-85 (slowblow.uw.hu)



Letöltés:
Remasters | 1984 Some Great Reward


   
   

   

2006.12.04. 11:14 | Kucced | 13797 Olvasás | 7 Hozzászólás | Nyomtatás
 
 
7. Hozzászóló: Zútika | Időpont: 2007.05.16. 21:38
Zútika

A Somebodyt Én a Magam részéről nem veszem Hozzá,ha már Martin,akkor Question of Lust,Things You Said,Home,de ezek már más lemezek.:)

 
6. Hozzászóló: Mia | Időpont: 2007.05.14. 15:05
Mia

És majdnem kész a lemez |-|  :) Tegyünk még hozzá 1,Somebodyt |-| és 100% |-|

 
5. Hozzászóló: Zútika | Időpont: 2007.05.13. 18:03
Zútika

Én ha kedvencet kell mondani,akkor Master and servant,People Are People,Something to do,Lie to me,Blashemous Romours.

 
4. Hozzászóló: Mia | Időpont: 2007.05.12. 18:46
Mia

Bocs 1/2éve 8(  |-|

 
3. Hozzászóló: Mia | Időpont: 2007.05.12. 18:44
Mia

Huu már majdnem 1éve nem mondott senki véleményt ezzel a csodálatos lemezzel kapcsolatban   :[ Akkor én most megtöröm a ezt a passzivitást.Nagyon szertetem ezt a lemezt anyira jó minden dal rajta.De ha mégis kedvencet kéne mondani akkor a mostani kedvem szerint a Lie To ME lenne a befutó,de folytathatnám a Stories of olddal vagy amit még nagyon szeretek If You Want ;)  |-|

 
2. Hozzászóló: Zútika | Időpont: 2006.12.20. 19:53
Zútika

Én is köszönöm,és hallgatom is éppen!Nagyon jó,amikor ment,a közben olvastam,és felidéződtek régebbi emlékeim is,amikor először hallgattam,nagyon jó volt!És eddig sosem volt nagy favoritom az It doesn’t matter,de most abban is sok szépséget találtam,a Stories of Old pedig nagyon nagyon tetszik,újrafelfedezem ennek a nagyszerű lemeznek az értékeit! :)  :-)  |-|  :D

 
1. Hozzászóló: mönye | Időpont: 2006.12.12. 12:52

Köszi Kucced! Késztetést éreztem, hogy meglallgassam ismét a SGR-t! :-)

 
 
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned, ezt a belépési oldalon megteheted. Amennyiben még nem regisztráltál azt a regisztrációs oldalon tudod elvégezni.


You must be logged to post comments, You can enter on the login page. If You're not registered yet, You can do so on the registration page.
FREESTATE.hu - Képgaléria
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
FREESTATE.hu ©