depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Cikkek
Hirdetés
MTV Rockumentary

1993-ban Magyarország háromszorosan is „kiemelt szerepet” kapott. Azon a nyáron (1988 után) újra koncertre mehettünk itthon, Gödre kivonult az egész stáb, hogy leforgassák a Condemnationt, ráadásként készítettek egy dokumentumfilmet is az MTV Europe-nak. Ez utóbbit nagy érdeklődéssel vártuk, hiszen ehhez hasonló háttéranyagokkal addig nem nagyon kényeztettek el bennünket. Olvassuk-nézzük hát újra…





DAVE GAHAN: Fad Gadget előtt léptünk fel a Canning Town-i Bridgehouse-ban. Ekkor keresett meg bennünket azzal, hogy szerződjünk vele, és készítsünk együtt egy lemezt. Őszintén szólva, nagyon sokat köszönhetünk Danielnek.


DANIEL MILLER: Akkor még a banda tagjaként Vince Clarke volt a csapat feje és szószólója, a másik három pedig – na jó, Dave talán nem, de a másik kettő annál inkább –  csak amolyan félállású zenésznek tűnt. Állandó munkájuk volt, s azt hiszem, csak jó bulinak fogták fel ezt a zenekarosdit…



ANDY FLETCHER: Volt egy basszusgitárom, történetesen ismertem Vince-t és Martin, akik tulajdonképpen erőszakkal vettek be harmadiknak…



ALAN WILDER: Amikor Vince 1981 végén otthagyta őket, hirdetést adtak fel. Én éppen „munkát” kerestem. Elmentem a meghallgatásra, s úgy döntöttek, hogy bevesznek.



MARTIN GORE: Nem úgy tekintettem, hogy ez lesz az én beavatásom. Már Vince kilépése előtt is írtam jó pár számot.



DANIEL MILLER: Tinédzserkora óta szerzett dalokat. Nem is úgy fogta fel, hogy bedobtuk őt a mélyvízbe… ...illetve mégis, hiszen egy egész lemeznyi számmal kellett előrukkolnia, de tudtuk, hogy képes rá, és megbíztunk benne, annak dacára, hogy más a stílusa, mint Vince-nek.



MARTIN GORE: A See You-t kábé 16 évesen írtam, szóval már volt is egy számunk… Nem kellett… nem kellett 10-11 számot „kitalálnom”, mert előre dolgoztam…


ANDY FLETCHER: Nos, Martin szerzi a dalokat, Dave az együttes frontembere, ez neki való feladat, Alan a stúdiózáshoz ért nagyon, rám pedig a menedzselési feladatok hárulnak.


MARTIN GORE: Nem is tudom, hogy a szöveg vagy a zene jut-e először eszembe – azt hiszem, a kettő egyszerre pattan ki a fejemből. Olykor agyalnom kell rajta, milyen akkordot is írjak a szöveg megfelelő részeihez, máskor meg már előre tudom, milyen hármas- vagy egyéb hangzat kell hozzá. Nagyon furcsa dolog a zeneszerzés. Moll hangnemben írok, mert… a dúr hangnem nem fekszik nekem. Minden dúr hangnemű dalomat túl könnyednek, poposnak és „hamisnak” találom. Úgy érzem, hogy a moll hangnem sokkal életszerűbb. Ha az… az életről moll hangnemben lehet írni. Úgy megy. Dúrban erre képtelen vagyok. Olyan dolgokat zenésítek meg, olyan dolgokról írok, amik hatással vannak rám. Ha a dallal képes vagyok kifejezni ezt a valamit, ha mindez ott van a dalban, akkor ez által másokra is képes vagyok hatni. Ennyi a történet…



DAVE GAHAN: Azt hiszem, Martin mostanában sokkal többet ad magából, mint korábban. Ez remek dolog. Sokkal többet mutat meg magából a dalai révén. Állati tehetséges szerző, érted… Roppant okos fickó.



MARTIN GORE: Ha a mostani divat stílusaihoz hasonlítod a zenénket – 99%-ban ezek mennek az MTV-n, a rádióban, mindenhol –, akkor már nem is tűnik annyira poposnak.



DAVE GAHAN: Nem, az a helyzet, hogy… Martin önmagának írja a dalait. A mostani helyzet a véletlen műve, számomra viszont nagyon szerencsés, jókor jött véletlen… Olyan dalokat írt, melyek nagyon is aktuálisak voltak, csomó dolgot eszembe juttattak,
és elgondolkodtattak egy s másról, melyekre még gondolatot sem pazaroltam jó ideig.



MARTIN GORE: Dave azt mondta, hogy a mostani dalokat szinte teljesen a magáénak érzi, mintha kifejezetten neki írtam volna őket.


DAVE GAHAN: Ezt jelenti nekem a Songs Of Faith And Devotion. Az album minden dalában hihetetlen erő feszül. Az első hetekben vettük fel Madridban a Condemnationt. Amikor hazautaztunk pihenni, és otthon visszahallgattam, frankón arra gondoltam, hogy már ezért megéri folytatni a munkát. Sokat szenvedtünk a felvételek kezdetekor, mert még egy levegőt sem voltunk hajlandóak szívni a másikkal…:-)



MARTIN GORE: Kábé három témáról szoktam írni, ezeket variálom albumról albumra, dalról dalra. Halál komolyan, mindössze három témám van, ha jól megnézed… A vallásosság a korábbiaknál markánsabban jelenik meg a mostani lemezen. Mert… de nem, hiszen ott van a Personal Jesus is… Először 1983-ban írtam vallásos témájú dalt, a Blasphemous Rumourst. Ezúttal másképp közelítek a témához. Érettebben… Igen, érettebb lett a hitem. Már nem vagyok „kívülálló”, érted, ugye? A mostani és a korábbi lemezek között csak annyi a különbség, hogy ez pozitívabb hangvételű. Azt hiszem, ebben nagy szerepet játszott, hogy van egy lányom. Amikor elhatározzuk, hogy lemezt készítünk, bezárkózom a szobámba vagy a stúdióba egy jó időre, s nekiállok dalokat írni.



ALAN WILDER: Más dalszerzőkkel ellentétben Martin nem „dédelgeti” agyon a szerzeményeit. Örömmel veszi, ha mások is hozzátesznek valamit egy-egy számhoz, s vele együtt dolgoznak. A produkció maga tulajdonképpen hidegen hagyja. Azt hiszem, ha minden rajta múlna, a dalai a végletekig leegyszerűsítve, már-már demóstílusban venné fel, s jelentetné meg…



ANDY FLETCHER: Nincs is annál izgalmasabb, amikor először… először hallgathatjuk meg a demókat… Amikor kiderül, Martin mire is jutott…



MARTIN GORE: Ember legyen a talpán, aki ezt jól viseli… Általában az „irodánkban” jövünk össze, s nem csak négyen vagyunk jelen. A lemezkiadó képviseletében Daniel is odaül mellénk. A legutóbbi két lemez készítésekor Flood, a producerünk is csatlakozott hozzánk. Ott ülünk a szobában, s arra várnak, hogy megmutassam a demókat. Remeg a kezem, mint egy vénembernek, amikor beteszem a szalagot a magnóba…



ANDY FLETCHER: A Violator óta arra kérjük Martint, hogy a lehető legegyszerűbb demóhangszerelést válassza: elég egy orgona vagy egy akusztikus gitár is. Így a stúdiómunka sokkal nagyobb felelősséget és kreativitást követel tőlünk.



MARTIN GORE: Ezáltal a stúdiózás is sokkal érdekesebbé lesz, legalábbis nekem. Nem szeretek sok időt tölteni a stúdióban, de így legalább könnyebben viselem, hiszen nem a demókat toldozgatjuk-foltozgatjuk, hanem valami teljesen újat alkotunk belőlük.



DAVE GAHAN: Mindenkinek teljes gőzzel kell dolgoznia. Ez a dolog nyitja, ez ad erőt a munkához.


ALAN WILDER: A legutóbbi két lemezen Flooddal hosszú órákat töltöttünk el a stúdióban, alaposan „megdolgoztuk” az alapanyagot, hogy a végeredmény megfelelő legyen. Azt hiszem, igazából kettőnknek köszönhető a mostani gazdag, telt hangzás.



MARTIN GORE: Alan remekül érti a stúdiómunkát, szerintem még élvezi is. Én ugyanezt egy kicsit rabszolgamunkának érzem… A dalszerzés az erősségem, és örülök, ha valaki leveszi rólam az ehhez közvetlenül nem kapcsolódó feladatokat, nekem pedig jut másra időm. A kész lemez hangzása minden eddiginél érdekesebb lett, ami nem igazán rajtam múlott. A „szakmát” tulajdonképpen sohasem tanultam, ösztönösen dolgozom és írok. Alan mindannyiunknál képzettebb. Nagyon sokat jelent, hogy egy biztos alapokkal rendelkező zenész szakavatott kézzel formálja őket.



ANDY FLETCHER: Úgy döntöttünk, hogy nem határozzuk meg előre a fő csapásirányt, hanem lesz, ahogy lesz. Ha külsős zenészeket kell felkérnünk, akkor velük vagy külsős énekesekkel fogunk együtt dolgozni. Azt is mondhatnám, hogy ezúttal az árral szemben úsztunk…



ALAN WILDER: A hangsúly az előadás minősége felé tolódott el, jobban, mint máskor, még akkor is, ha a technika segítségével továbbra is alaposan „megdolgoztunk” mindent… Talán ezért sem olyan a hangzása, mint az átlagos rockzenéé, nem igaz?



MARTIN GORE: Érdekesnek találom, hogy most másképpen játszunk. Tudod, mindig is szívből gyűlöltem a rockmacsó-stílust. Ha mi is ugyanúgy játszanánk, mint bárki más, azzal minden tönkretennénk. Ha az új stílussal csak annyira lennénk képesek, mint mások, akkor akár szegre is akaszthatnánk a hangszereinket…



DAVE GAHAN: A dalok valóban rockosabban szólnak. Ez nekem és Alannek köszönhető. Így szeretem őket. Alan hajlott a gyorsabb és keményebb hangszerelésre, én meg azt mondtam, hogy ha nem így lesz, akkor már csomagolok is…



MARTIN GORE: Egy kicsit aggódtam, hiszen amint már mondtam, én ugyan érdekesnek találom, de ezzel eltűnik a köztünk és a többiek közötti különbség. Szóval foglalkoztatott a dolog, de mivel ez csak egy része az egésznek, megmaradunk Depeche Mode-nak, és így már rendben is van minden. Ha egész este gitár–dob-felállásban játszanánk, nem is mennék bele a játékba. Akkor csak egy mezei rockbanda lennénk, semmi más.



DAVE GAHAN: Tudom, nagyon sok embernek tetszik, amit a színpadon „művelek”, s ez igazán fontossá is vált számomra. Remélem – alakuljon bárhogy is a későbbiekben –, képes leszek ugyanazt nyújtani.



MARTIN GORE: Amikor a gitárral a nyakamban kiállok a színpad elejére, és látom, ahogy a közönség énekel, sír és nevet, valami egészen nagyszerű érzés fog el.



DAVE GAHAN: Érzed a tömeg illatát, a rengeteg test melegét… mindent. Vágysz közéjük, hogy érezd, amit ők adhatnak neked. Mind többre és többre vágyom ebből az érzésből. Bennünket ők „spannolnak” egyre feljebb. Hosszú évek óta tulajdonképpen egyszemélyes show a miénk, hiszen szinte csak én állok lent a színpadon, s dobok fel egy egyébként unalmas produkciót… ...illetve azon vagyok, hogy sikeresen feldobjam…



MARTIN GORE: Nem hiszem, hogy igazán jó előadók lennénk. Alan nem a dobosoktól már megszokott arckifejezéssel játszik, és én sem rohangálok fel s alá, mint a többi gitáros. Ez igazából csak érzelmi többletet adhat.



DAVE GAHAN: Alan leül a zongora elé, én meg együtt éneklek Sammel és Hildiával. Felpillantok rájuk, ők visszamosolyognak rám. Alanre sandítok, ő ideges pillantásokkal bombáz, azt kérdve, ma vajon képes leszek-e elénekelni a dalt…? Sok minden hozzásegít ehhez, mint pl. Anton filmjei. Része a műsornak, de én vagyok a show arca.



MARTIN GORE: Már az első közös munkánkkor éreztük, hogy ösztönösen jó viszony alakult ki közöttünk.



DAVE GAHAN: Anton pont akkor tűnt fel, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá...



DANIEL MILLER: Visszatekintve azt láthatod, hogy a zenéjüket az évek során félreértették vagy rosszul közelítettek hozzá. Ők ezzel nagyon is tisztában vannak.



DAVE GAHAN: Először Basildonban jöttünk össze, amikor még Vince is tagja volt a bandának. A New Musical Expressnek készített fotókat
a basildoni Gloucester park tavánál. Jó móka volt. Egyszer vissza kellene mennem…


ANTON CORBIJN: Címlapfotót kellett róluk készítenem az NME-nek. Dave-et közvetlenül a kamera elé állítottam. Azt hitte, ő lesz a kép középpontjában, de én direkt a háttérre fókuszáltam. Nagyon csalódott képet vágott, amikor megmutattam a kész fotót. Csak egy nagy, elmosódott paca lett a fejéből…



MARTIN GORE: Azt hiszem, nem ilyennek képzeltük őt, és ő sem ilyennek képzelt bennünket.



ANTON CORBIJN: Buta kis popcsapatnak tartottam a társaságot, nem is érdekeltek.



MARTIN GORE: Jókat nevettünk az első közös videónkon.



DAVE GAHAN: ...ami az A Question Of Time volt. Éppen Los Angelesben turnéztunk, ő meg átrepülte az óceánt, hogy leforgassa a filmet. Így kezdtünk el együtt dolgozni.



ANTON CORBIJN: Arra gondoltam, hogy egy jó kis technicizált, amerikás videót rendezek nekik. Ez lett végül az A Question Of Time. Én tervezem majd’ az összes pólót, én terveztem a színpadképet. Én forgatom a koncert alatt vetített filmeket is, s fényképezem őket. Azt hiszem, nagyon jól megvagyunk együtt. A banda arculata sokat javult az évek alatt… ...legalábbis remélem…



MARTIN GORE: Nem is tudom, van-e még egy olyan videó, mely tökéletesebben mutatná be a Depeche Mode lényegét. Jó párat nagyon kedvelek, de a kedvencem mind közül az Enjoy The Silence.



ANDY FLETCHER: Az Enjoy The Silence egyike a legkedvesebb videóimnak.



ALAN WILDER: Az Enjoy The Silence…



DAVE GAHAN: Az Enjoy The Silence miatt vitatkoztunk a legtöbbet. Több mint 5 napig forgatta. Felcipelt minket az Alpokba, abba a baromi hidegbe. Aztán mindenünkről folyt a víz Portugáliában, majd a skóciai Balmoralba kellett repülnünk. A végén meg azzal a nyugággyal a kezemben mászkáltatott. Elég gázos forgatás volt, annyi szent. Helikopterrel vittek fel a hegycsúcsra, már kora reggel… ...de a végeredmény valami egészen különlegesre sikeredett.



MARTIN GORE: Szerintem nagyon vicces. Ha a zenénknek van is humoros oldala, az legtöbbször elsikkad, ezért ez a forgatás remek lehetőséget nyújtott arra, hogy a nekünk tulajdonított „halálmadár-hangulatot” e humorral átszőtt videóval ellensúlyozzuk.



ANTON CORBIJN: Martin és én teljesen másképp „látjuk” ugyanazt a dalt. De az ötleteim passzolnak a dalaihoz.



DAVE GAHAN: Nekem a Walking In My Shoes a kedvencem. A képkockák gyönyörűen passzolnak a zenéhez. A zene és a videó is „ül”. Mindig is így gondoltam erre a számra.



ALAN WILDER: Néhányan bizonyára bizarrnak találták, de nekem nagyon tetszik.



MARTIN GORE: Minden, a miénkhez hasonló, szoros emberi kapcsolatnak megvannak a maga érzelmi hullámhegyei és –völgyei. Mindezekkel együtt elég jól megvagyunk egymással, mondom ezt az elmúlt 13 év tapasztalatai alapján.



ANDY FLETCHER: Fortuna a tenyerén hordoz bennünket. Remek évek vannak mögöttünk. Szinte mindent elértünk és megtehettünk. Mindez jó érzéssel tölt el.



ALAN WILDER: A zenénk párhuzamosan változott a jellemünkkel, lemérhető rajta, mennyivel vagyunk másabbak, mint 13 éve.



DAVE GAHAN: Felfedeztük, milyen is a rocksztárok élete. De ez igazán jó buli, remek munka…







Online videó: Videók - MTV Rockumentary


   
   

   

2007.04.16. 14:10 | Kucced | 13337 Olvasás | 1 Hozzászólás | Nyomtatás
 
Hozzászólások: MTV Rockumentary
 
1. Hozzászóló: Zútika | Időpont: 2007.05.29. 18:15
Zútika

KÖSZÖNJÜK EZT IS! 8-)

 
 
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned, ezt a belépési oldalon megteheted. Amennyiben még nem regisztráltál azt a regisztrációs oldalon tudod elvégezni.


You must be logged to post comments, You can enter on the login page. If You're not registered yet, You can do so on the registration page.
FREESTATE.hu - Képgaléria
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
FREESTATE.hu ©