depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Interjúk
Hirdetés
A riporter: Dave Gahan

Bár Andy nyilatkozatán kívül egyelőre nem sok konkrétumot tudunk a következő DM albumról, úgy tűnik, a fiúk nem múlatják tétlenül idejüket. Martin és Andy ugyebár DJ-ként lépnek fel imitt-amott, Dave pedig a vele készített sok száz interjú után úgy döntött, kipróbálja magát a másik oldalon.

A minap az Interview Magazine számára készített terjedelmes interjút a Gucci divattervezőjével, Frida Gianninivel, aki a Gucci 90-dik évfordulójára készül 1921-es kollekciójával, mely a nagy nyilvánosság előtt egy hónap múlva mutatnak be a Gucci múzeumban.

Dave Gahan a Gucci „szülővárosában”, Firenzében találkozott a 38 éves Gianninivel, hogy elbeszélgessenek a Gucci 90 éves történelméről, és arról, miért fontos olykor-olykor belenézni a visszapillantó tükörbe, mielőtt az ember továbbszáguldana a jövő felé.

Az interjú több szempontból is kuriózum, ha másért nem hát azért, mert a Depeche Mode nevét is egy francia divatlap ihlette (bár annak jelentése a közhiedelemmel ellentétben nem „sebes divat”, hanem távirati stílus). Az interjú nem csak Frida Gianniniről, hanem Dave-ről is felvillant néhány érdekességet, többek között megtudhatjuk belőle, miért nem lett belőle végül divattervező (sokunk örömére).

Az eredeti interjú és Frida Giannini kollekciójának néhány darabja itt található: www.interviewmagazine.com

A magyar fordítás pedig alább olvasható:

 
DAVE: Gratulálok az évfordulóhoz!
GIANNINI: Nagyon szépen köszönöm!

 
DAVE: Biztosan csodálatos dolog olyasvalami részesének lenni, ami ilyen hosszú ideje tart. Számomra sem ismeretlen ez az érzés, mivel egy olyan zenekarban játszom, amely ha nem is annyi ideje, mint a Gucci, de régóta jelen van. Idestova 31 éve zenélünk együtt, és amikor visszanézek arra, amit elértünk, komoly teljesítménynek tűnik. Már-már történelem. A legutóbbi kollekcióid kissé jobban idézik a Gucci történelmét, mint azok a kollekciók, amiket a Guccihoz kerülve alkottál. Mit találtál, amikor először beléptél a Gucci levéltárába?
GIANNINI: Nos, amikor 2002-ben beléptem a Guccihoz, rögtön kutatómunkába akartam kezdeni a levéltárban, mert hallottam milyen lenyűgöző, de sosem nyílt rá alkalmam, hogy ténylegesen meglátogassam. De meg kell mondanom, hogy elhűltem, amikor bejutottam, mert a Gucci levéltára tele van mindenféle hihetetlen tárgyak és cikkek terveivel a negyvenes évektől a hatvanas-hetvenes évekig. Ott vannak azok a fantasztikus retikülök, lakberendezési tárgyak, vagy a golfhoz, teniszhez kapcsolódó életstílust megtestesítő tárgyak. Rengeteg tervet készítettek autókhoz, autóülésekhez a hetvenes években, és ott vannak azok az eredeti virágrajzok és nyomatok, amelyek félelmetesen inspirálóak voltak a számomra, mert csak előkaptam egy régebbi vázlatot, vagy tervrajzot és újragondoltam – új életet vittem bele. A Gucci divattervezőjeként mindig imádtam egyfajta stílusházasságot kötni a múlttal, jelennel és a jövővel, mert ennek a márkának elképesztő történelme van. Kilencven év hagyománya, a tökéletességről alkotott elképzelések, a luxustermékekkel kapcsolatos tapasztalat, no meg a szakértelem, mely generációkat kísért végig. A mai napig dolgozik nekünk néhány beszállító, akiknek már a szülei is a Gucci család beszállítóiként dolgoztak még a század elején. Úgyhogy jó dolog mindig valami olyat alkotni, amely egyensúlyt teremt a között, ami a múltban történt és aközött, amit a jövőben akarunk majd megtenni.

 
DAVE: Én ugyanezt szeretném megtenni a zenében. Egyaránt fontos ismernem a zene gyökereit, és megvalósítani, hogy a jövőnek szóljon. Ha már a zenénél tartunk, meg akartam kérdezni, igaz-e, hogy több mint 7000 bakelit lemezt őrzöl otthonodban?
GIANNINI: Mostanra már 8,000-et, de igaz! (nevetés)

 
DAVE: Megértem, ha az egyik kedvenc szobád éppen az, ahol ezeket a lemezeket őrzöd!
GIANNINI: Igen, valóban az. Ezeket a bakelitlemezeket elsősorban a nagybátyámnak köszönhetem, aki DJ volt és elég népszerűnek számított a nyolcvanas években Olaszországban. Sajnos autóbaleset érte és a nyolcvanas évek végén elveszítettük. De lényegében olyan volt, mintha a bátyám lett volna, mivel nem volt túl nagy korkülönbség közöttünk. Így aztán megörököltem a bakelit gyűjteményét, mely abban az időben úgy hatezer darabból állhatott, és azóta folyamatosan gyűjtöm hozzá a zenéket. A bakelitek köztudottan elég nehezek, ezért valahányszor új helyre költözöm, építtetnem kell egy teljesen új falipolcot, amelyen eltárolhatom ezeket a lemezeket, ami az építészek rémálma. De meg kell mondanom, nagyon büszke vagyok, mert ez gyűjtemény nagyon különleges a számomra. Rengeteg emlékem van a nagybátyám zenéivel kapcsolatban, és ott van az a sok gyönyörű borító. Imádom a bakelitlemezek borítóit.

 
DAVE: Hogyan kezdtél el érdeklődni a divatszakma iránt? A zenének köszönhetően vagy volt valami más, ami miatt ettől függetlenül fordultál efelé?
GIANNINI: Nos, mindig magával ragadott a zenészek kinézete. Mindig csodáltam őket a megjelenésükért. Gyerekként, kamaszként úgy tűnt számomra, hogy akiket kedvelek, azoknak nincs is szüksége sztájlisztra. Ma már jellemző trend, hogy mindenkinek van sztájlisztja, vagy legalábbis követi egy sztájliszt vagy dizájner tanácsait. Ám ha magam elé idézem David Bowie hetvenes évekbeli megjelenését, az annyira eredeti és hiteles volt, hogy úgy gondolom, ennek révén válhatott igazán őszinte zenésszé, és a divattervező szemszögéből is izgalmas látvány volt. Rómában nőttem fel, egy tulajdonképpen úgy mondhatnánk, nyitott gondolkodású, liberális családban. Apám építész volt, anyám pedig művészettörténetet tanított, szóval elég intellektuális légkör vett körül, és ez talán kicsit túl sok is volt nekem, amikor gyerek voltam. Persze annál érdekesebb lett, amikor felnőttem. Azt kell, hogy mondjam, a tervezés és rajzolás iránti szenvedélyem azonnal kialakult – négy-ötéves korom óta minden időmet rajzolással töltök. A nagymamámnak volt egy butikja Rómában. Most kilencven éves, az üzletet tíz évvel ezelőtt zárta be. Azonban rengeteg emlék jut eszembe arról, hogy a próbababákkal, szövet és ruhadarabokkal játszadozom a kirakatban, meg az eladótérben az emeleten, a nagymamám felett. Úgyhogy nem tudom… Talán már gyerekkoromban beleszerelmesedtem a divatba és a ruhákba. Ugyanakkor tinédzserként egyértelműen a zene volt a szerelmem. Sokféle zenét hallgattam. Imádtam a Depeche Mode-ot (nevet). Emlékszem, tizenöt éves lehettem, amikor Madonnát próbáltam utánozni, és igyekeztem úgy kinézni, mint ő a „Like a Virgin”-ben, csipkekesztyűben, cicanadrágban, meg minden. Ily módon a divat egyfajta önkifejezést jelentett számomra.

 
DAVE: Érdekes, hogy ezt mondod, mert ugyanez a két dolog, mármint a zene és a divat, kéz a kézben járt az én életemben is. A középiskola után művészeti főiskolára mentem, de sokkal jobban érdekelt a zene és a divat kombinációja. Amikor ugyanis tinédzser voltam, a punk zene a Szex Pistols-szal, a Clash-sel és The Damned-del megérkezett Angliába és az egész stílus egyedi volt, másként öltöztek, ami magával ragadott. Hozzád hasonlóan, én is David Bowie-n és a T. Rex-en nevelkedtem, és ezek a bandák mindent elsöpörtek. Tinédzserként bámultam a TV fellépéseiket, és bár nem voltam jó egy csomó dologban, úgy éreztem, én is tudnám ugyanazt csinálni, mint ezek a srácok.
GIANNINI: Ez a befolyás, a zene és a divat közötti kapcsolat abban az időben rendkívül erős volt Nagy Britanniában, ugye?

 
DAVE: Igen, hihetetlenül erős dolog volt. Úgy alakult, hogy rövid ideig tényleg divattal kapcsolatos tanulmányokat folytattam, kb. egy évig, és néhány barátom a Központi Saint Martin Iparművészeti Főiskolán tervezett továbbtanulni Londonban, ezért azt gondoltam, én is ezt az irányt választom majd. Csakhogy akkor indultunk a Depeche Mode-dal, amelynek kezdeti sikerei folytatással kecsegtettek, ezért végül úgy döntöttem, azon az úton haladok tovább.
GIANNINI: Én viszont adott ponton a divattanulmányok mellett köteleztem el magam. Emlékszem, milyen nagy vitáim kerekedtek szüleimmel abból, hogy ők inkább egy konzervatívabb egyetemre küldtek volna, ahol valami biztonságosabb tudást szerezhetek, de én kitartottam és a divattanulmányok felé fordultam, ezért tizenkilenc évesen kezdtem tanulmányaimat a Divat Akadémián Rómában. Közvetlenül utána néhány konfekció ruhagyárnak dolgoztam Rómában, majd Fendibe költöztem és végül a Guccinál kötöttem ki, mint a kézitáskák fő tervezője. Ezzel kezdetét vette karrierem a Guccinál.

 
DAVE: Ami engem inspirálni szokott, az rendszerint nagyon vizuális – és az általad elmondottakból úgy hangzik, mintha hasonlóan működne ez nálad is. Honnan merítesz ihletet napjainkban?
GIANNINI: Hát tudod, egy tervező számára az ihlet számos oldalról és irányból érkezhet, legyen az egy hely, ahová utazol, egy kiállítás, vagy zene, amiről az imént beszéltünk, vagy egy film. Befolyásolhat egy korszak, mint a hatvanas, hetvenes évek. Idén például sokkal inkább a kilencvenes éveket érzem, vagy valami futurisztikusabbat akarok látni. Tehát nincs kőbe vésett szabály, hogy úgy mondjam, mert minden félévben valami újat kell kigondolnom…Igazából néha a hangulatodtól és az aktuális élethelyzetedtől is függ. Ha belegondolok, néha nagyon jó pillanatokat élek át, nagyon vidám vagyok és optimista, ilyenkor több élénk színt látok a kollekcióimban (nevetés). Más alkalommal lehangoltnak és nagyon szomorúnak érzem magam, ezért sokkal több sötétet látok. Szóval attól függ. Persze vannak bizonyos szabályok, amiket követned kell, a különböző piacok, a nyár, a tél. Mindezek mellett azonban ember nem bújhat ki a saját bőréből, és számos dolgot magadból adsz a ruhákhoz, amiket tervezel. Bevallom, még azt sem tudom soha előre, hogy mit vegyek fel a divatbemutató napján. Jórészt attól függ, milyen hangulatban ébredek aznap, szóval sosem tudom előre. Egyszerűen nem tudhatom. Azt hiszem, éppen ez benne az izgalmas, nem?

 
DAVE: De (nevetnek). Ahogy elképzelem, rengeteget dolgozol.
GIANNINI: Igen, rengeteget.

 
DAVE: És mit csinálsz szívesen, amikor nem dolgozol?
GIANNINI: A divatban nőttem fel, és ma is a divat az életem. persze más dolgokkal is szívesen foglalkozom. Kedvelem az építészetet, a dizájnt. Imádok olvasni, kivált bútorokkal, dekorációval és dizájnnal kapcsolatban. No és még mindig imádom a zenét, meg a koncerteket. Emellett lovagolok is, ami az én igazi nagy szenvedélyem. Tizennyolc éves koromig versenyszerűen lovagoltam, de amióta dolgozom, bonyolult lett összeegyeztetni a kettőt, úgyhogy mostanában hétvégeken lovagolok, vagy nyáron, amikor több szabadidőm adódik, hiszen a lovaglás rendszeres gyakorlást követel. Erős lábak és vállak kellenek hozzá. Főzni is szeretek. A római otthonomban és a tengerparti nyaralómban egyaránt nagy konyhám van, ahol szívesen töltöm az időt zöldségszeleteléssel és aprítással, halsütéssel meg ilyenekkel. Jó érzéssel tölt el, ha sok barátot hívhatok és összedobok számukra egy vacsorát. A filmeket is imádom, bár nem vagyok kifejezetten mozirajongó. Nem szívesen ülök be moziba, mert klausztrofóbiás leszek tőle, ezért inkább otthon, a házimozimban nézek filmeket DVD-ről. Nagyjából ennyi (nevet). többé-kevésbé ezzel töltöm az időmet, ha éppen nem dolgozom.

 
DAVE: Úgy tudom, az autókat is kedveled, és a „Guilty Fragrance” („Bűnös illat”, a Gucci egyik új, 2010-es parfümjének fantázianeve – a ford.) vezetés közben jutott eszedbe.
GIANNINI: Így van.

 
DAVE: Milyen autót vezetsz?
GIANNINI: Most éppen egy Audi Q7 SUV-t.

 
DAVE: Ez különös, mert nekem is Audim van, R8-as, a V10-es motorral.
GIANNINI: Igazán? Az a helyzet, hogy ez az autó nagy segítséget jelent nekem, mert van egy nagy kutyám. Németjuhász kan, és néha, amikor a tengerparti nyaralómba utazom, a számos holmi mellett, amiket magammal kell vinnem, még ott vannak a barátaim és a kutya is. Ezért elég nagy helyre van szükségem, hogy minden és mindenki elférjen.

 
DAVE: Nekünk is nagy autónk van, a gyerekek, a kutya, meg az egyebek miatt. De ez egyben az én saját autóm is, az én kis játékszerem.
GIANNINI: Ugyanígy vagyok ezzel én is. Úgy gondolom, sokkal kényelmesebb nagy autót vezetni, mert biztonságosabban érzem magam benne, mint egy kicsiben. És hát menőbb is.

 
Fordítás: Greedy
Forrás: www.interviewmagazine.com




   
   

   

2011.08.17. 23:32 | Greedy | 10248 Olvasás | 15 Hozzászólás | Nyomtatás
 
Hozzászólások: A riporter: Dave Gahan
 
15. Hozzászóló: EL GRECO | Időpont: 2011.11.03. 13:00
EL GRECO

@Useless-girl:  xxx ;)

 
14. Hozzászóló: Useless-girl | Időpont: 2011.11.01. 19:11
Useless-girl

Ja és El Greco, a tubusos linkes reklám NAGYON tetszett apumnak és nekem is! ötletes!!! XD

 
13. Hozzászóló: Useless-girl | Időpont: 2011.11.01. 19:10
Useless-girl

Engem nem zavartak ezek az észrevételek az interjúban. Érdekességnek nagyon is jó cikk, még ha nem is vagyok benne annyira a divat világában, hogy tudjam ki ez a nő. Annyit megtudtam róla, amennyi feltétlen szükséges volt, plusz még pár számomra új infót Dave-ről. Köszi a fordítást Greedynek!

 
12. Hozzászóló: King of Körút | Időpont: 2011.08.26. 08:37

digitalD: ez a másik. Csak már nem akartam itt egymagam a kákán is csomót keresni, de valóban feltűnő, mennyire exponálja saját magát.

 
11. Hozzászóló: digitalD | Időpont: 2011.08.25. 09:20

Az érthetőség kedvéért: a Depeche Mode zenéjét nagyra tartom, sokat jelent, szeretem…de ettől függetlenül nem vagyok ‘rajongó’ és igyekszem ‘fanatizmus’ nélkül, objektíven szemlélni a zenekar tagjait.
És valóban: az egoizmusnak is vannak fokozatai:))

 
10. Hozzászóló: digitalD | Időpont: 2011.08.25. 09:06

Ahogy a színházi mondás tartja: “Ha a fegyvert látsz a színpadon, akkor az el fog sülni az előadás során”

Ebben az ‘előadásban’ rengeteg fegyver van….két dolgot tudok elképzelni: vagy inkompetens a rendező és feleslegesen mindenféle kelléket felvonultat az előadás során…vagy mindez tudatosan van igy rendezve.

Sztem az igazság félúton lehet….Dave nem túl jó riporter (szakmai alázatnak és felkészültségnek kevés nyomát láttam) és ráaádsul ezt az alkalmat is megragadta, hogy Ő és zenekar kerüljön reflektorfénybe…(sztem nem igaz, hogy Depeche Mode már minden fórumra eljutott, mindenki ismeri és nincs szüksége arra, hogy új helyekre jusson el a neve…kvázi meg kell ragadni az ilyen lehetőségeket a zenekar népszerűstésére….“It’s adversiting”)

Nekem ez nem szimpatikus, de tiszteletben tartom, ha ezt mások máshogy látják…

 
9. Hozzászóló: Niki | Időpont: 2011.08.24. 20:14

Csak félig-meddig van igazad szerintem. Épp ez a lényeg, hogy itt nem egy “névtelen” riporterről van szó, és ha valakit is zavar/hat ez, az maga a meginterjúvolt lehet. De szerintem őt biztosan nem zavarta. Az olvasó meg azt gondol amit akar, vagy tetszik neki, vagy nem. Mondjuk én nem gondolom, hogy reklám kell Dave-nek és hát azt is figyelembe kell venni, hogy neki nem ez a munkája, eleve nem egy szokványos interjú és ezt a másik fél is tudja előre, sőt talán ő maga is kíváncsi lehet, hogy vajon hogy sikerül a beszélgetés és milyen szálán fogja, indítja meg a beszélgetést egy olyan riporter, aki valójában egy híres zenekar énekese még úgy is, ha most eredetileg róla volt szó.
Mindenesetre érdekes volt, köszönjük.

 
8. Hozzászóló: vica | Időpont: 2011.08.24. 19:20
vica

“picit ilyen ?ingyen reklám? íze van, ahogy magáról, a saját életéről, sikereiről ennyit beszél.”

Szerintem Dave-nek nincs szüksége arra,hogy magát reklámozza.Önmagáért beszél amit az elmúlt években elért a DM-el.
Különben meg nem értem,hogy időnként miért mondja egy-egy rajongó a kedvencéről,hogy egoista?Ismerek én Dave-nél ezerszer egoistább embert.

 
7. Hozzászóló: digitalD | Időpont: 2011.08.24. 16:38

nem fejeztem be a mondatot:)

Sztem ha ezt bármikor más megtenné Dave-el (főleg egy névtelen riporter), Ő nem venné jó néven.

 
6. Hozzászóló: digitalD | Időpont: 2011.08.24. 16:36

Nekem nem szimpatikus Dave Gahan a ‘riporter’.

Magáról beszél (picit ilyen ‘ingyen reklám’ íze van, ahogy magáról, a saját életéről, sikereiről ennyit beszél. Még ha a beszélgetés ilyen közvetlen, párbeszédes módon zajlik is, mindezt beletenni az interjúba sztem szintén ‘rongyrázás’. Picit olyan érzésem van ettől, mintha egy regény olvasása közben időnként azzal találkoznék, hogy az író lábjegyzetben mindig kiírná: “A főhös eme nagyszerű tette valójában életrajzi ihletésű és velem történt meg. Szeretném ha tudnátok, mert ez nekem sokat jelent…” csak épp arról vonja el a figyelmet aminek a fókuszban kellene lennie. Néha sztem nem is lehet tudni, kiről is szól ez az interjú...ha az információt nézzük, akkor tök jó hogy új dolgokat tudhatok meg Dave-ről. De sztem ha ezt bármikor más megtenné Dave-el (magáról beszélne, magát helyezné a középpontba, noha az olvasókat talán egyáltalán nem érdekli ki Ő, hiszem nem érte, hanem a nyilatkozó emberért veszik meg pl. a lapot)...olyan benyomásom van, mintha nem tudná félretenni az egóját, kilépni a megszokott szerepből (középpont) és másért dolgozni alázattal…

 
5. Hozzászóló: King of Körút | Időpont: 2011.08.20. 10:52

Az a bajom, hogy nem szeretem a rongyrázást. Rendben van, megtudtuk, hogy Audi terepjáró meg szupersportkocsi (nyilván egy egész flottát tudnának maguknak venni), továbbá tengerparti nyaraló (talán nem is egy). De ez a játékszeres duma, meg amikor a csaj kifejti, hogy ő a nagy autóban érzi biztonságban magát… Valahogy nem szimpatikus, amikor 48 kilós nőknek egy kutyával csak egy luxusbatár lehet a megfelelő transzport, főleg Olaszországban. A valóban kicsi autók és a Q7 között van kb. négy kategória, ami a helykínálat és a biztonság kritériumát maximálisan kielégíti. De a leggázabb az utolsó, menőségre vonatkozó mondat. Igen, kurvára menő, kérdés, hogy kiknek a körében. A meleg divattervező fiúk és a kifutón szaladgáló ruhafogasok körében? Már Magyarországon is beleolvad a tömegbe egy Q7, pont egy divatikonnak kell ezt magyarázni? Vagy a stílusérzék az autózásra már nem terjed ki? Legyen nagy és erős, oszt attól már menő?

 
4. Hozzászóló: vica | Időpont: 2011.08.20. 07:06
vica

King of Körút mi bajod azzal a részlettel? :)

 
3. Hozzászóló: King of Körút | Időpont: 2011.08.19. 20:26

“DAVE: Ez különös, mert nekem is Audim van, R8-as, a V10-es motorral.

GIANNINI: Igazán? Az a helyzet, hogy ez az autó nagy segítséget jelent nekem, mert van egy nagy kutyám. Németjuhász kan, és néha, amikor a tengerparti nyaralómba utazom, a számos holmi mellett, amiket magammal kell vinnem, még ott vannak a barátaim és a kutya is. Ezért elég nagy helyre van szükségem, hogy minden és mindenki elférjen.

DAVE: Nekünk is nagy autónk van, a gyerekek, a kutya, meg az egyebek miatt. De ez egyben az én saját autóm is, az én kis játékszerem.

GIANNINI: Ugyanígy vagyok ezzel én is. Úgy gondolom, sokkal kényelmesebb nagy autót vezetni, mert biztonságosabban érzem magam benne, mint egy kicsiben. És hát menőbb is.”

Már maga az interjú is egy modorgyűjtemény, de ettől a résztől a hányinger kerülget…

 
2. Hozzászóló: EL GRECO | Időpont: 2011.08.18. 19:15
EL GRECO

végre itt is olvasható...köszönet Greedy!!!
Dave autójára nincsen szó, vagy az olaszok másképp gondolják?... =))

http://www.youtube.com/watch?v=WIn2N0vuQrY&feature=related

 
1. Hozzászóló: Arsenal | Időpont: 2011.08.18. 16:32
Arsenal

Érdekes..:)...köszi hogy felraktad!

 
 
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned, ezt a belépési oldalon megteheted. Amennyiben még nem regisztráltál azt a regisztrációs oldalon tudod elvégezni.


You must be logged to post comments, You can enter on the login page. If You're not registered yet, You can do so on the registration page.
FREESTATE.hu - Képgaléria
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
FREESTATE.hu ©